Az iskolánk, a JAG (József Attila Gimnázium) minden évben lehetőséget ad arra, hogy elmenjünk egy főleg Londont és Párizst érintő Európai túrára, persze nem ingyen, de azért jó dolog.
Felültünk a buszra, aztán körülbelül egy napig néztük az autópályán a zajszigetelést. A kezdeti izgalom kicsit megtört, de azért rendületlenül vártuk már "az eseményt". Kölnben volt egy kellemes tranzitszállás, utána Brüsszel felé kanyarodtunk,a hol pár órát töltöttünk el. Magával ragadó hangulata van a városnak, itt persze nem a sok EU-s épületre gondolok, hanem azokra a sikátorszerű, macskakővel kirakott, oldalt üzletekkel határolt, hol lejtős, hol emelkedős, kiülős kávézókban bővelkedő utcákra. Mint a filmekben.
Még aznap kompra szálltunk Franciaországból Angliába. A kompot úgy kell elképzelni, mint egy nagy csarnokot, vagy garázst, a tetején egy plázával. A vízen. Jó dolog, de én másfél óra után már nem a bevásárlóközpont feelingre vágytam. De szerencsére már közeledtek a dóveri fehér sziklák. Le a kompról, be a buszba, irány London. Öt percen belül olyan köd lepett meg minket, hogy 20 méterről se láttuk volna egymást, ha kiszálltunk volna, de nem szálltunk ki, így láttuk egymást x). Angliáról, Londonról amit egy magamfajta embernek tudni érdemes: eső, kultúra, hagyományok, eső, és a szabályok betartása egy kis esővel megszórva. Igazából tetszett. Jó, a Westminsterben az órákon át tartó séta az a vége felé egy kicsit már fárasztó volt, de utólag visszagondolva bizony megérte. Azt hozzátenném, hogy a Westminster Abbey az egy Angliai temlom. Annyire egy, hogy az Anglikán egyház központja, és ha eltudnám mondani mennyire nagy, akkor azt tenném.
Megnéztünk még pár nevezetességet, utána a csalagutat választottuk, amiről külső szemlélő számára nem tűnik fel a hatalmassága. Nagy vasútállomás: "hol vagyunk?" "most megyünk a csalagutba be." "eeeez?". De utána megnéztük a filmet, és utólag is rossz volt hallani, hogy 150 méter magas vízoszlop volt a fejünk felett. Egyik utazótársam azt mondta, ő nem jött volna, ha tudja :D. Tehát Franciaországban jártunk ekkortájt.
Párizs érdekes. Egyik részén úgy éreztem, hogy egy "átlagos nagyváros", gyárnegyedek, lakótelepek. Utána megláttam a Diadalívet. Aztán közelebbről is. Nos, azt a következtetést vontam le, hogy soha nem szabad a képeknek hinni. Csak amit a saját szemünkkel látunk. Mert bizony ez is nagyobb, mint amekkorának egy átlagember, aki képról felismeri, elképzelné. Közben itt-ott felbukkant az Eiffel csúcsa is. A következő helyszín a Louvre volt. Halandó ember, velem az élen el nem tudná képzelni mi ez. Egy palota, U alakú, közepén üvegpiramis. Eddig rendbe van. Az üvegpiramis a bejárat. Hová? Le, kéremszépen, lefelé. Mert ott ugyanis, a palota alatt egy pláza van kéremszépen... Megnéztük még az Eiffelt. Sok hozzáfűznivalóm nincs, csak annyi, hogy hatalmas. Illetve nem, ahogy az előbb írtam. Ezt leírni nem lehet mekkora.
Ezeken a dolgokon is túltettük magunkat. Utolsó előtti nap: Disneyland. Egyedül itt nem fotóztam. Mert értelme nincs. Egyszerűen át kell élni. Nekünk még egy nap is kevés volt. Például egy olyan hullámvasút, amin felfelé nem tudtam levegőt venni, mert úgy gyorsult. El lehet képzelni, hogy ez ment lefelé is... Aztán hurok, meg még a tengelye körül is forgott, meg ahogyan el lehetett képzelni. Disneyland egy 16 éves, kritizáló, öntelt fiatalt, mint én, magával tudott ragadni. Felejthetetlen élmény volt.
Utolsó napunk a buszon telt, de túléltük, és az utazás olyan dolgokkal gazdagodtunk, amit senki el nem vehet tőlünk.
