Egészen jól indult! Az Ausztrálokat mondjuk nem nagy dolog megverni, de nagyon fontos a lelki állapot. Jókedvvel jobban megy a játék. A legtöbbet persze feltüzelve, küzdelmet váró szívvel (milyen szókapcsolatokat tudok!) lehet. Erre tökéletes példa az Új-zélandi rögbicsapat meccs előtti harci tánca a "Haka", ami annyira sikeresnek bizonyult hogy az Új-zélandi rögbicsapat egy jó pár VB-t meg is nyert. De vissza a kézihez. Úgyhogy bizakodva vártuk a folytatást. A románok elleni meccs alatt apámmal kb. 14 szer összevsztem, mert ő pesszimista ("mostmár vége, kikapunk") én meg opimista, tehát én őrjöngtem a vége felé, amikor hat gólról háromra fordítottunk, ugráltam, ordítoztam, jó meccs volt. A Szlovákok elleni győzelem azért lett volna nagyon (és még jobban) fontos, mert akkor most, az elődöntőbe jutásért folyó harcban már nem lenne ilyen kaki a helyzet. A többit nem írom le, kikaptunk.

A mai meccs viszont egyszerűen zseniális volt, mégpedig azért, mert egy független néző is remekül szórakozhatott rajta. A vége pedig hihetetlen, elképesztő, csodálatos, nem is tudok több szót rá találni, csak ezt a hármat, de az pont elég. Tehát győztünk ráadásul, és ezt köszönjük meg Fazekas elképesztő reflexeinek, mert bizony ha ő nem lett volna, akkor Svéd barátaink jó pár gólos vezetés tetejéről integethettek volna, de végülis a többieket is meg lehet dícsérni. Az elődöntőkbe kerülési esélyünk elszállt, jó messze, de ötödikek lehetünk. Hajrá!